Mindössze négy éves volt Michael Schumacher, amikor édesapja, Rolf az első gokartot fabrikálta neki, egy kiselejtezett motorbicikli alkatrészeit felhasználva.

Gokart, foci vagy judo?

A jármű első köreit a kerpeni kartpályán tette meg, ahol a papa gondnok volt, a mama pedig büfés. Természetesen a szülők csak fiuk szórakoztatására szánták a négykerekűt, de hamar világossá vált, Michaelnek különleges tehetsége van a vezetéshez, így a papa öszerakta neki "minden idők legolcsóbb" gokartját.

A tákolmánnyal a csupán hatéves Michael megnyerte a klubbajnokságot, melyen a kerpeni gokartklub tagjai indulhattak. Schumacher volt a legfiatalabb, a legkisebb, neki volt a leggyengébb gépe, mégis ő nyert.

A gokartozáshoz viszont pénz kellett, ebben viszont nem bővelkedett a család. A srác képességei persze hamar feltüntek egy tehetősebb üzletembernek, Jürgen Dilknek, aki tízéves korától kezdve támogatta Schumachert: komolyabb gépet vett neki, valamint állta a versenyeztetésének költségeit. Mindössze Michael győzelmi trófeáit, serlegeit kérte cserébe a segítségért.

Az évek előrehaladtával Herr Dilknek egész szép kollekciója gyűlt össze, hiszen védence általában győzött. Az első valóban rangos, hivatalos versenyén 12 évesen indult Schumacher, de a részvételhez egy kis trükkre is szükség volt. Németországban 14 éven aluliak nem kaphattak gokart-jogosítványt, ezért Schuamcheréknek a szomszédos Luxemburg kart-szövetségéhez kellett fordulniuk, amelytől már két évvel korábban hozzájuthattak a versenyzési engedélyhez.

Schumacher gokart-sikereit a nyolcvanas évek közepén aratta, 1984 és 87 között Németországban és Európában mindent megnyert, amit csak lehetett, mindössze a világbajnokságon nem sikerült a dobogó tetejére állnia.

A versenyzés mellett persze Michael Schumacher is járt iskolába - kedvenc tárgyai a matematika és az angol voltak -, valamint szabadidejében futball- és judo-edzésre ment, amely sportokban szintén nagyon tehetségesnek tartották.

A versenyzés ugyanolyan hobbi volt számára, mint például a foci, a szakközépiskola után egy helyi autószervízbe került gyakorlatra, ahol megismerte a gépeket belülről is. Technikai ismereteket szerzett, amelyek karrierjében mindig a segítségére voltak.

Willi Weber

A gokartból kiöregedvén Dilknek köszönhetően 1988-ban elindulhatott az első együléses autós sorozatában, a Formula Königben: tíz futamból kilencet megnyert, egyen másodikként futott be, így simán bajnok lett az év végén.

Emellett rajthoz állt az európai Forma-Ford-bajnokságban is, ahol már találkozott egy jövőbeni Forma-1-béli riválisával, Mika Salóval.

Egy évvel később Schumacher kategóriát váltott, a német Forma-3-ba került, köszönhetően egy Willi Weber nevű csapattulajdonosnak.

A Schumacher-családnak 650 ezer márkát kellett volna összeszednie a fiú indulásához, ami lehetetlen lett volna, ha nem segít Weber.

A WTS istálló főnöke kifizette az F-3-as részvételhez szükséges pénzt, és megkötötte élete szerződését: Michael Schumacher menedzsere lett, fizetségképp pedig védence majdani bevételeinek húsz százalékát kérte.

A Forma-3-ban Schumacher természetesen sikeres volt, de végül szintén egy jövőbeni kollégája, Karl Wendlinger egy ponttal megelőzte az összetettben, így ő - gyakorlatilag holtversenyben - második lett Heinz-Harald Frentzennel együtt.

Találkozás Hakkinennel

1990-ben viszont már nem akadt nála jobb Forma-3-as pilóta Németországban, a fent említett két társával együtt pedig a Mercedes Junior-csapatába is bekerült, és a C-csoportos sportkocsi világbajnokságon indulhatott.

Ezek már igazi versenyautók voltak, 700 lőerővel, közel 400 kilométer/órás végsebességgel, ami sokat lendített Schumacher vezetői képességein.

Emellett részt vett a macaói F-3-as versenyen is, amely a kategória presztízsfutama mind a mai napig: megnyerte, mivel az ő kocsijának csak a hátsó szárnya tört le, amikor az utolsó körben összeütközött Mika Hakkinennel. (A finn gépével nem lehetett továbbmenni.)

Az 1991-es szezont szintén a C-csoportos vb-n kezdte, de azév augusztusában megkapta élete lehetőségét: a Forma-1-es Jordan-Ford csapat egyik állandó pilótája, Bertrand Gachot börtönbe került, mert gázsprével lefújt egy taxisofőrt, így Schumacher beugorhatott a helyére.

Szenzációs beugrás

Szinte hihetetlen, de Schumacher csak a Belga Nagydíj előtti kedden vezetett először F-1-es autót, a Jordant, és a versenyhétvége első, pénteki napján ment végig először a spái pályán, de ennek ellenére az időmérőn a hetedik helyre került.

A futamon már nem volt szerencséje, a Jordan kupplungja néhányszáz méter után tönkre ment, de Schumacherért azonnal versengeni kezdtek az istállók.

Magának akarta őt Eddie Jordan, de kivetette rá a hálóját a Benetton főnöke, Flavio Briatore is, és végül - Willi Weber tanácsára - Schumacher az utóbbi ajánlatát fogadta el.

Monzától kezdve az olasz istálló színeiben versenyzett, és már az első benettonos futamán pontot szerzett, ötödik lett.

Az első F-1-es győzelem

Az 1992-es idény jól kezdődött, Schumacher már a második futamon dobogóra állhatott, és még jobban folytatódott, hiszen Belgiumban - épp egy évvel bemutatkozása után - az első nagydíjgyőzelmét is megszerezte.

A félig esős, félig száraz versenyen az akkoriban szinte verhetetlen Williams-Mansell duót sikerült legyőznie, kis szerencsével.

A remek helyezéseknek köszönhetően az összetett pontversenyben is nagyon magasra jutott, a két williamses, Mansell és Patrese mögött a harmadik lett. Mindezt az első teljes Forma-1-es szezonjában.

Amilyen jó volt az első, olyan nehezen alakult a második szezon. A Benetton 1993-ban kissé visszaesett, technikai problémák miatt Schumacher rengeteg versenyt nem fejezett be, de egy győzelmet - Portugália - azért így is sikerült megkaparintania.

Egy évvel később Ayrton Senna a legyőzhetetlennek hitt Williams-Renault-ba ült át, és mindenki már előre odaadta volna neki a világbajnoki címet.

Zűrös világbajnokság

Csak hogy Schumacher, egy jóval gyengébb V8-as Ford motorral, ám egy remekül megtervezett - Rory Byrne rajzolta meg - kasztnival már a legelső futamon, Brazíliában, Senna otthonában legyőzte a háromszoros bajnokot.

A német a sikerét a második, Japánban rendezett versenyen is megismételte, és mivel Senna ott is kiesett, húszpontos előnnyel érkezett Európába.

Imolában viszont minden megváltozott, Ratzenberger az edzésen, Senna pedig a versenyen szenvedett halálos balesetet. Schumacher nyert, de később karrierje legszomorúbb napjának nevezte 1994. május 1-ét.

A Forma-1 egy legendát, Schumacher pedig egyetlen igazi ellenfelét veszítette el. A brazil csapattársa, Damon Hill viszont fölvette a kesztyűt, veszélyes riválissá küzdötte fel magát.

Schumachert hátráltatta az angliai kizárása, melyet azért kapott, mert a felvezető kör alatt megelőzte Hillt, valamint a kétversenyes eltiltás, amivel pedig azért sújtották, mert az ominózus versenyen nem vette figyelembe a fekete, kiállásra felszólító zászlót.

Ehhez jött még a belgiumi diszkvalifikáció, amikor a Benetton-Ford fenéklemeze néhány milliméterrel vékonyabb volt a megengedettnél a leintés után.

Mivel Hill a német nélkül rendezett futamokat megnyerte, végül a mindent eldöntő, ausztráliai viadalra csak egy pont előnnyel érkezett Schumacher. Ott pedig a 36. körben lefutott a pályáról, megrongálta a Benetton-Ford jobb hátsó kerékfelfüggesztését, ám amikor Hill megelőzte volna, becsukta a kaput az angol előtt.

A Williams továbbment ugyan, de Schumacher szerencséjére annak is elgörbült az egyik - bal első - felfüggesztése, így Hillnek is ki kellett állnia.

Az egy pont előny megmaradt, Schumacher világbajnok lett, de együtt kellett élnie a "csak azért nyert, mert kilökte az ellenfelét" bélyeggel is.

Fölényes győzelem, majd a Ferrari

1995-ben viszont nem kellett magyarázkodnia: már a Renault-motoros Benettonnal kilencszer győzött, és simán megnyerte a világbajnokságot, 26 évesen minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett.

A szezon ennek ellenére nem maradt konfliktusoktól mentes, Hill-lel kétszer is összeütköztek, egyszer Silverstone-ban, egyszer Monzában, de ezúttal mindkét alkalommal inkább az angolt lehetett okolni a karambolokért.

Az idény végén váltott, a Benettont elhagyta, és szezononkénti 30 millió dolláros fizetésért a Ferrarihoz szerződött. Azt mondta, nem is a pénz, inkább a kihívás, a gyengélkedő márka újraélesztése motiválta.

A kihívást meg is kapta, a biztos, hiszen sokkal nehezebbnek bizonyult a Ferrari-küldetés, mint azt először gondolta.

1996-ban a kocsi csak néhány pályán volt versenyképes. Barcelonában például egyáltalán nem, de a szakadó esőben Schumacher élete egyik legjobb versenyét futotta, és győzött.

Az évad vége felé pedig úgy tűnt, összeáll a kép, a német győzött Spában és Monzában is. Ez utóbbi azelőtt 1988-ban sikerült utoljára Ferrari-pilótának, így az olasz közönség öröme elképesztő volt.

A világbajnokságba a technikai malőrök miatt - egyszer el sem tudott indulni - viszont nem szólhatott bele, a pontversenyben harmadik lett a két williamses, Hill és Villeneuve mögött.

A legnagyobb hiba

Egy év múlva már világbajnoki reményekkel kezdte a szezont, és egészen az utolsó futamig úgy is tűnt, meg lesz a Ferrari 1979 óta hiányzó vb-elsősége.

Jerezbe Schumacher egypontos előnnyel érkezett Villeneuvvel szemben, viszont az 55. körben, amikor a kanadai meg akarta előzni őt, hogy átvegye a vezetést, a ferraris ráhúzta a kormányt, és összeütköztek.

Schumacher kicsúszott a kavicságyba, Villeneuve viszont tovább ment, harmadik lett és világbajnok.

A németet ellenben kizárták az azévi pontversenyből, minden eredményét törölték és eltiltással fenyegették meg. Utóbbiból végül semmi nem lett, és a statisztikákba a mai napig beszámítják az abban az évben szerzett pontjait is, így valójában nem is büntették meg.

Ő maga viszont - nyilatkozata szerint - megbánta tettét, néhány évvel később karrierje mélypontjának nevezte a jerezi ütközést, amit legszívesebben kitörölne az életéből.

Ismét vereség

1998 újra vb-címmel kecsegtetett, de volt egy csapat, egy autó és egy pilóta, aki ismét jobb volt Schumachernél: Mika Hakkinent és a McLaren-Mercedest nem tudta megverni a ferraris. És ami még fájóbb, újra az utolsó futamon veszített, ezúttal Japánban.

Ráadásul leginkább magát okolhatta, hiszen a felvezető kör előtt lefullasztotta a Ferrarit, így csak az utolsó kockáról indulhatott. Utána ugyan egészen a harmadik helyig jött előre, élete egyik legjobb vezetését produkálta, olyan jót, hogy a Goodyear gumik egyszerűen nem bírták a tempóját: defektet kapott és kiesett.

A Ferrari az 1999-es szezonra minden addiginál jobban készült, és úgy látszott, Schumacher végre győzelemre viszi a Ferrarit.

Lábtörés és visszatérés

Lassan lendült formába, de Monacóban lesöpörte ellenfeleit, majd háromfutamos győzelmi sorozatnál tartott, amikor Silverstone-ban súlyos balesetet szenvedett: a Hangar-egyenes végén nem tudott befordulni, frontálisan a gumifalba ütközött és eltörte a lábát.

Hosszú rehabilitációs program után a Ferrari kényszerítésére - a pontversenyben a másik ferraris, Irvine esélyes volt a vb-címre, de Schumacher nem akart belőle világbajnokot csinálni - csak az utolsó két futamra tért vissza.

Bármennyire is ellenére volt, Irvine-nal megnyerette a Maláj GP-t, de az ír kocsijába nem ülhetett át, így Japánban újra Hakkinen nyert, és ismét világelső lett.

Csak a győzelem elfogadható

A Ferraritól és Schumachertől a közvélemény 2000-ben már mindenképpen vb-győzelmet várt, a nyomás szinte elviselhetetlenné vált.

Három győzelemmel kezdte a szezont, de az év közepén gondjai akadtak, tömegbalesetbe keveredett, és a Ferrari is gyengélkedett egy ideig, így Hakkinen újra közel került hozzá.

A döntő pillanatok Monzában, majd Indianapolisban következtek: Schumacher mindkétszer nyert, de a nyomást jellemzi, hogy Olaszországban elsírta magát a futam utáni sajtótájékoztatón, hogy végre valahogy kiadja magából a feszültséget.

Japánba, az utolsó előtti futamra így jelentős pontelőnnyel érkezett, és mivel ott is nyert, világbajnok lett. A Ferrari-küldetés öt év után elérte célját.

Könnyed ismétlés és rekorddöntés

A mérnökök és Schumacher 2001-re megalkották minden idők egyik legjobb F-1-es kocsiját, az F2001-est, amellyel Schumacher lemosta az ellenfeleit, és már Magyarországon, négy futammal a befejezés előtt megnyerte a negyedik vb-címét is.

Valószínűleg senki nem gondolta, hogy azt a teljesítményt még lehet fokozni, de mint kiderült, nem is volt olyan nagy szám a 2002-eshez képest: a Ferrari a 17 futamból 15-öt, Schumacher 11-et nyert meg, mindenféle rekordot megdöntött, és már Franciaországban, hat versennyel a vb-zárása előtt világbajnok lett.

Ekkor már az ötödik vb-címét szerezte, mellyel beállította Juan Manuel Fangio ötvenes években teljesített rekordját.

Gumigondok után feltámadás

A rajongók 2003-ban az egy évvel korábbi sikerek ismétlését várták, de a fölény elmaradt. Schumacher gyengén kezdte a szezont, majd annak közepén három hónapon át képtelen volt nyerni, Magyarországon - leginkább a Bridgestone-gumik hibája miatt - még le is körözték.

Monzában viszont feltámadt, nyert, majd Indianapolisban, két héttel később a leszakadó esőnek köszönhetően újra a dobogó tetejére állhatott, és mivel riválisai hibáztak, egy futammal a világbajnokság vége előtt kilencpontos előnyt szerzett.

A záróversenyen, Japánban így mindössze egy pontra lesz szüksége ahhoz, hogy minden idők első hatszoros Forma-1-es világbajnoka legyen